Sziasztok! Meghoztam a második rész, remélem tetszeni fog!:) Nagyon várjuk a hozzászólásokat, pipákat és a feliratkozókat! Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást!
April szemszöge:
April xxx
April szemszöge:
Tegnap este mosolyogva feküdtem le, ma reggel pedig mosolyogva keltem. Alig fértem a bőrömbe a tudattól, hogy az álmunk amit még öt évvel ezelőtt elérhetetlennek gondoltunk valóra vált.
Rose még aludt, de én egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne fújjak neki ébresztőt. Halkan a szobája elé osontam és óvatosan lenyomtam a kilincset. A helységbe lépve viszont úgy éreztem elég a tapintatosságból és csendességből.
- Ágyúgolyó! - üvöltöttem el magam és nekifutásból az ágyra ugrottam.
Rose rémült arckifejezése mindenféleképpen megért volna egy fényképet, de sajnos nem volt nálam telefon így nem tudtam megörökíteni a pillanatot. De legalább jót nevettem rajta.
- Megőrültél Garfield? - próbált komoly maradni, de ő is elnevette magát.
Tudta, hogy a Garfield egyik jelenetét parodizáltam ki az előbb. Miért is ne tudná?! Hiszen mind ketten szeretjük az ilyen filmeket. Éljenek az érett 19 éves "felnőttek" akik imádják az animációs filmeket.
- Mindig is őrült voltam! - válaszoltam neki
- Igen, ez az évek során leesett.
- Na, de gyerünk! Készülődj, mert ma megyünk a Westfieldbee! - nyújtottam el a szó végét az izgatottságtól.
- Felejtsd el! Hulla vagyok, majd délután. - takarta le a fejét egy párnával.
- Délutánra az összes jó cuccot el fogják vinni. Meg amúgy is, már régóta el akarsz menni egy Forever 21 üzletbe, most itt az alkalom. - mondtam ki a végszót amire Rose csillogó szemekkel bújt elő a párna alól.
- Mire várunk még?! - pattant ki az ágyból.
Elnevettem rajta magam és én is feltápászkodtam, hogy készülődni indulhassak.
Nem telt bele fél óra Rose már az ajtóban toporgott. Mikor én is oda értem megkaptam, hogy "Mindig rád kell várni!" meg, hogy "Miért nem tudsz igyekezni?".
- Nem tudom, ki nem akart felkelni... - vágtam neki vissza. Válasz helyett csak szúrós pillantásokat kaptam.
- Mivel megyünk? - torpant meg egy pillanatra a kapuban.
- Hát busszal. - vágtam rá a logikus választ, majd az étteremből elhozott térkép után kezdtem kutakodni a táskámban.
Mikor megtaláltam, magunk elé tartottam és fölé hajolva tanulmányozni kezdtük. GPS-t meg szégyenítő módon terveztük meg az utunkat egy egyszerű térképpel. Ez után már csak annyi volt a dolgunk, hogy megkeressük a 237-es számú buszt. Öt percünkbe sem telt mire meglett a keresett busz. Intettünk neki, ennek következtében automatikusan megállt. Már most imádom a londoni tömegközlekedést. Végre nem kell a buszmegállóban szobrozni.
A buszra fellépve mindketten elővettük az oyster kártyánkat. Ez egy elektronikus kártya amit a tömegközlekedés megkönnyítésére vezettek be. Csak el kellett húzni az olvasó felett és már meg is volt a "jegyünk" az utazásra. Nem beszéltünk össze, mégis mindketten a buszon lévő lépcső felé indultunk. Valósággal felrohantunk az egyébként elég meredek lépcsőn, és helyet foglaltunk az ablak mögött lévő két ülésen.
- Hűű! - nyögte ki végül Rose mikor elindult a busz. Igen talán ez volt a legmegfelelőbb kifejezés amit az utazásunkra használhattunk.
- Ha zuhanok rántalak magammal! - indultam ezúttal lefelé a még mozgó busz lépcsőjén.
- Te jársz rosszabbul, mert akkor rád esek! - halottam Roset a hátam mögül.
Szerencsére mindketten épségben leértünk, a busz pedig pont abban a pillanatba állt meg. Leszállva egyből elénk tárult a hatalmas bevásárlóközpont, mi pedig csak ámulni tudtunk a látványtól. Pár perces szobrozás és tátott szájjal nézelődés után erőt vettünk magunkon és elindultunk befelé. Mikor beértünk szinte leesett az állunk. Hatalmas volt az egész. Bármerre néztünk mindenhoz üzletek sokaságát láttuk, mindezt három emeleten.- Azt hiszem megvan az egész napos programunk. - szólaltam végül meg és Rosra néztem aki csak bólogatott.
Rose még aludt, de én egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne fújjak neki ébresztőt. Halkan a szobája elé osontam és óvatosan lenyomtam a kilincset. A helységbe lépve viszont úgy éreztem elég a tapintatosságból és csendességből.
- Ágyúgolyó! - üvöltöttem el magam és nekifutásból az ágyra ugrottam.
Rose rémült arckifejezése mindenféleképpen megért volna egy fényképet, de sajnos nem volt nálam telefon így nem tudtam megörökíteni a pillanatot. De legalább jót nevettem rajta.
- Megőrültél Garfield? - próbált komoly maradni, de ő is elnevette magát.
Tudta, hogy a Garfield egyik jelenetét parodizáltam ki az előbb. Miért is ne tudná?! Hiszen mind ketten szeretjük az ilyen filmeket. Éljenek az érett 19 éves "felnőttek" akik imádják az animációs filmeket.
- Mindig is őrült voltam! - válaszoltam neki
- Igen, ez az évek során leesett.
- Na, de gyerünk! Készülődj, mert ma megyünk a Westfieldbee! - nyújtottam el a szó végét az izgatottságtól.
- Felejtsd el! Hulla vagyok, majd délután. - takarta le a fejét egy párnával.
- Délutánra az összes jó cuccot el fogják vinni. Meg amúgy is, már régóta el akarsz menni egy Forever 21 üzletbe, most itt az alkalom. - mondtam ki a végszót amire Rose csillogó szemekkel bújt elő a párna alól.
- Mire várunk még?! - pattant ki az ágyból.
Elnevettem rajta magam és én is feltápászkodtam, hogy készülődni indulhassak.
Nem telt bele fél óra Rose már az ajtóban toporgott. Mikor én is oda értem megkaptam, hogy "Mindig rád kell várni!" meg, hogy "Miért nem tudsz igyekezni?".
- Nem tudom, ki nem akart felkelni... - vágtam neki vissza. Válasz helyett csak szúrós pillantásokat kaptam.
- Mivel megyünk? - torpant meg egy pillanatra a kapuban.
- Hát busszal. - vágtam rá a logikus választ, majd az étteremből elhozott térkép után kezdtem kutakodni a táskámban.
Mikor megtaláltam, magunk elé tartottam és fölé hajolva tanulmányozni kezdtük. GPS-t meg szégyenítő módon terveztük meg az utunkat egy egyszerű térképpel. Ez után már csak annyi volt a dolgunk, hogy megkeressük a 237-es számú buszt. Öt percünkbe sem telt mire meglett a keresett busz. Intettünk neki, ennek következtében automatikusan megállt. Már most imádom a londoni tömegközlekedést. Végre nem kell a buszmegállóban szobrozni.
A buszra fellépve mindketten elővettük az oyster kártyánkat. Ez egy elektronikus kártya amit a tömegközlekedés megkönnyítésére vezettek be. Csak el kellett húzni az olvasó felett és már meg is volt a "jegyünk" az utazásra. Nem beszéltünk össze, mégis mindketten a buszon lévő lépcső felé indultunk. Valósággal felrohantunk az egyébként elég meredek lépcsőn, és helyet foglaltunk az ablak mögött lévő két ülésen.
- Hűű! - nyögte ki végül Rose mikor elindult a busz. Igen talán ez volt a legmegfelelőbb kifejezés amit az utazásunkra használhattunk.
- Ha zuhanok rántalak magammal! - indultam ezúttal lefelé a még mozgó busz lépcsőjén.
- Te jársz rosszabbul, mert akkor rád esek! - halottam Roset a hátam mögül.
Szerencsére mindketten épségben leértünk, a busz pedig pont abban a pillanatba állt meg. Leszállva egyből elénk tárult a hatalmas bevásárlóközpont, mi pedig csak ámulni tudtunk a látványtól. Pár perces szobrozás és tátott szájjal nézelődés után erőt vettünk magunkon és elindultunk befelé. Mikor beértünk szinte leesett az állunk. Hatalmas volt az egész. Bármerre néztünk mindenhoz üzletek sokaságát láttuk, mindezt három emeleten.- Azt hiszem megvan az egész napos programunk. - szólaltam végül meg és Rosra néztem aki csak bólogatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése