22.rész

 Sziasztok!
Ne haragudjatok a rengeteg késésért, de most sajnos eléggé összejöttek a dolgok ezért nem tudtam haladni a rész megírásával. Remélem azért még nem pártoltatok el tőlünk és érkezik pár visszajelzés a részhez. De épp eleget húztam már az időt. Jó olvasást!

April xx

A Niallel tett kiruccanásunk során feltöltődtem energiával és hazaérkezésünkkor úgy véltem ez a mélyen elraktározott újult erő kitart majd egy jó darabig. Így kipihenten vetettem bele magam az első sulis teendőkbe. De ahogy a dolgok halmozódtak körülöttem érezni kezdtem, hogy egyre csak fáradok és nem lesz elegendő energiám arra, hogy mindenben maximálisan teljesítsek.
- Szóval anatómia?! - húzta fel szemöldökeit Niall mikor fellapozta az egyik könyvemet. Bele-bele olvasott a sorokba, de tettetett érdeklődése rövid időn belül lankadni kezdett, ezért a könyvet becsukva visszahelyezte azt az eredeti helyére, az asztalomra. Szegény asztalt eléggé megterheltem, hiszen egy hatalmas könyvkupac tornyosult rajta, mely vastagabbnál vastagabb könyvekből állt. Egyedül azon csodálkoztam, hogy még nem dőlt össze a rá nehezedő súlytól. Nem szoktam így átérezni egy bútor vagy tárgy helyzetét sem, de a tudat, hogy ezek a könyvek rövidesen nap mint nap a vállamat fogják nyomni most arra kényszerített, hogy együtt érezzek a bambuszból készült kis asztallal.
- Minden rendben? - szólalt meg megint a fiú egy kis idő után.
- Persze, csak elgondolkoztam. - mosolyogtam rá.
- Na és mire jutottál? - fogta meg a derekam, majd magához húzott.
- Arra, hogy jelenleg két dolog van amiben teljesen biztos vagyok. - néztem bele mélyen az engem fürkésző tengerkék szempárba. - Az egyik az, hogy már valószínűleg holnap le fog szakadni a vállam ettől a sok cucctól. - néztem a könyvek felé, mire ő halványan elmosolyodott. - A másik pedig, hogy iszonyatosan félek. Félek az új környezettől, az új emberektől és attól is, hogy nem találom majd a helyem. Azt meg már meg sem említem, hogy munkám sincs. - mondtam ki mindent ami ott, abban a pillanatban a szívemet nyomta.
- Ne csináld már! - fogta meg az állam, hogy felemelhesse a fejem, amit egészen addig lógattam lefelé. - Bárhol megtalálod a helyed, mert mindenkit elbűvölsz egy pillanat alatt. - mondta mélyen a szemembe nézve.
- Bár így lenne. - nevettem el magam.
- Tapasztalatból tudom, szóval ne ellenkezz! - mondta hangsúlyosan. - A munka miatt meg ne aggódj, majd csak lesz valami. - ölelt át bátorítóan.
Nem tudom meddig állhattunk ott összefonódva, egyszerűen csak élveztünk a pillanatot. Számomra felbecsülhetetlen az az érzés mikor egy öleléstől szinte eggyé válunk, hallom minden egyes szívdobbanását, szuszogását, illata pedig elkábít mint a drog. Ő az az ember akitől teljes vagyok, aki mellett megtanultam szeretni és aki nélkül nem tudok és nem is akarok élni.
- Szeretlek! - súgtam halkan a fülébe. Nem igazán szoktuk ezt mondani egymásnak, inkább éreztetjük a másikkal, de abban a percben úgy éreztem muszáj kimondanom. Gondolkozás nélkül engedtem, hogy elhagyják a hangok a számat kiformálva azt a bizonyos szót.
Elég jól ismerem már őt ahhoz, hogy tudtam elmosolyodott azon amit hallott. Ez be is bizonyosodott akkor mikor éppen annyira eltolt magától, hogy tekintetünket egymásra tudjuk szegezni. Kezével gyengéden a fülem mögé söpört néhány kósza hajszálat, majd homlokát az enyémhez támasztotta.
- Én is szeretlek! - mondta, szájáról pedig csak akkor tűnt el a mosoly mikor ajka az enyémmel találkozott.
- Muszáj velem eljönnötök fagyizni! - rontott be Rose mikor mi még javában egymást faltuk. - Tudjátok mit? Ráér később is. - túrt bele nevetve a hajába, mikor meglátta, hogy megzavart valamit. Niallel egymásra néztünk és szinte egyből a lány után mentünk aki közben kuncogva ránk csukta az ajtót.
- Azt hittem már az ágyban vagytok. - kacsintott ránk egyet mikor észrevette, hogy utána mentünk.
- Szörnyen szellemes vagy. - löktem meg egy kicsit a vállát nevetve. - Akkor mehetünk fagyizni? - kérdeztem.
- Miattam tényleg nem kell jönnötök... - kezdett magyarázni, de félbe szakítottam.
- Holnap nekem is elkezdődik a suli és ki tudja mikor lesz még egy olyan alkalom amikor nincs semmi dolgunk és nyugodtan el tudunk menni valahová. Szóval most irány a fagyizó, ha szerencsénk van Niall nem falja fel az egészet és nekünk is jut a finomságból. - mondtam ők pedig válaszul csak egymásra néztek és sprintelve indultak le a lépcsőn. Rosenak még a gondolat sem tetszett, hogy esetleg Niall miatt neki nem jut az hűsítő desszertből, ezért minden áron elsőként akart a fagyizóba érni. Egész út alatt versenyeztek egymással, én pedig mögöttük sétálva csak nevetni tudtam a két bolondon. Mikor megérkeztünk a célhoz szinte berontottak a épületbe mint két kisgyerek, az eladó pedig csak elkerekedett szemekkel nézte őket. Niall sokat vacakolt az ízek kiválasztásával amit Rose ki is használt így ő kért elsőnek a fagyiból. Mindketten úgy gondolták, hogy a tölcsérbe nem fér bele elegendő számú gombóc ezért a végeredmény az lett, hogy mindketten a legnagyobb méretű kelyhet tartották a kezükben ami tele volt tömve mindenféle ízű fagylalttal. Én is a kelyhet választottam, de a tartalma csak körülbelül a fele volt az övékéhez képest. Kiválasztottunk egy szimpatikus asztalt, amit körbe ültünk és neki láttunk az evésnek. Először kételkedtem abban, hogy el tudják tüntetni azt a hatalmas mennyiséget amit kértek, de még repetáztak is. Őszintén nem tudom, hogy fért beléjük annyi.
Haza érve Niall és Rose szinte egyszerre rogytak le a kanapéra és azon elfeküdve mindketten a hasukat kezdték simogatni. Szerencsére én pont annyit ettem amennyi jól esett ezért teljesen jól éreztem magamat, az már más dolog, hogy ők ketten már nem annyira.
- Ezt meg kell örökítenem. - nyúltam a telefonomért mosolyogva. Gyorsan készítettem egy képet a kanapén elterülő két haspókról majd meg is mutattam nekik, hogy festenek. Kínosan nevettek fel a képet látva, de mindketten beleegyeztek, hogy fel tegyem Instagramra. Így hát egy effektust kiválasztva posztoltam is a képet azzal címkézve, hogy "bolondjaim" természetesen egy szívvel ellátva.
Kis idő múlva már a lefekvéshez készülődtem, hiszen a következő napot kipihenten akartam kezdeni. A fürdőszobából kilépve az evéstől elfáradt, néha felhorkantó Niallel találtam szembe magamat, aki mély álomba szenderült végigterülve az ágyon. Megpróbáltam óvatosan arrébb lökdösni, de nem jártam sikerrel mert felébresztettem szegényt. Arrébb ment, hogy én is be tudjak bújni az ágyba és mikor ezt megtettem szorosan hozzá bújtam, ő pedig egy jó éjt puszit nyomott a homlokomra, de szerintem ezt már félálomban tette. Irigyeltem őt amiért el tudott aludni, nekem azon az éjszakán valahogy nem ment. A kipihentségről is lemondtam és körülbelül hajnali fél kettőkor azon kezdtem el agyalni, hogyan tüntetem majd el a karikákat a szemeim alól.
Rémesen festettem reggel de a smink kicsit segített, hogy emberibben nézzek ki és ne úgy mint egy zombi. Niall megígérte, hogy elvisz az iskolába, amitől kicsit nyugodtabb voltam. Örültem, hogy nem egyedül kell mennem és legalább addig mellettem lesz amíg oda nem érünk. De a gyomrom ennek ellenére szinte minden percben görcsbe rándult így a reggelimhez is alig nyúltam.
- Indulhatunk? - kérdezte Niall miután mindketten elkészülődtünk.

- Persze, csak hozom a táskám. - szaladtam föl az emeletre, ahol gyorsan fölkaptam a virág mintás hátizsákom, majd Rose szobájába lépve elköszöntem a barátnőmtől aki még csak akkor bújt ki az ágyból, hiszen azon a hétfőn neki csak később kellett bemenni az egyetemre.
Nem voltunk késésben, de azért sietősen mentem le az Ir fiúhoz, aki már a kocsiban várt. Beszállva mellé a biztonsági övhöz nyúltam, majd miután bekapcsoltam azt el is indult az autóval. Feszült voltam, amit ő tolerált ezért csöndesen telt az iskoláig vezető út. Mikor megérkeztünk az épülethez Niall leparkolta a járművet nem messze a bejárattól, de én mozdulatlanul ültem még azután is miutá megállt a motor.

- Nem kísérnél be? - törtem meg végül a csendet felé fordulva.

- Nagyon szívesen. - mosolyodott el és kiszállt a kocsiból. Én is követtem a példáját és meghúzva a kilincset kikászálódtam. Táskámat ráhelyeztem az egyik vállamra és a ruhát is megigazítottam magamon, végül Niall kezével összekulcsoltam a sajátomat és elindultunk a hatalmas intézmény felé.
- Ügyes legyél! - mosolygott rám mikor a bejárati ajtó elé értünk és utoljára megcsókolt. Miután ajkaink szét váltak biztatóan megszorította kezeimet, én pedig egy nagy levegőt véve indultam be az épületbe.