19.rész

Sziasztok!
Legelőször is boldog új évet mindenkinek!:D Másodszor sajnálom a sok-sok várakozást, de volt, hogy majdnem egy napig nem volt internet, így a résszel nem nagyon tudtam haladni, máskor meg az ihlet hiány lassította a rész haladását, de most már itt van megérkezett.:) Várjuk a visszajelzéseket!;)

Rose X

Rose szemszöge:

 

 

Reggel kopogásra ébredtem. Az ablakon sok, kicsi, de annál idegesítőbb kopogások riasztottak föl. Szemeimet kinyitottam és az erős fény miatt azokat hirtelen vissza is csuktam. Átfordultam a másik oldalamra, majd úgy próbálkoztam a szem kinyitással. Mikor szemeim már nem voltak könnyesek az erős fénytől, visszafordultam az ablak felé, de már ülő helyzetben. Esik. Ó London, ha nem lennél ennyire szép és jó, sose jöttem volna ide. Bár esővel különösebb problémáim nincsenek, mivel imádok esőbe kiállni és élvezni azt, ahogyan az eső cseppek eláztatnak, valahogy ilyenkor mindig szabadnak érzem magamat, de a meleget mindig jobban csíptem. Felkeltem a nagy ágyból, majd az ablakhoz lépve kifelé kezdtem bámulni a nagyvilágba. Az eső nem is esett, pontos kifejezés inkább az, hogy szakad. Az időjárás lehet, hogy egy kicsit elszomorított, de az a gondolat, hogy Aprilék végre ma jönnek haza, valahogy mindent kár pótolt. Ahogy ez a gondolat bevillant egyből lefelé szaladtam a lépcsőn, készülni nekik valami meglepetéssel, hiszen ő is készített nekem sütit, amikor otthonról jöttem vissza. A szokásos cookies-t készítettem el számukra, de még mellé nutellát és epret is vettem a közértben, remélem ízleni fog nekik. Egy kis virslis finomságot reggeliztem, de utána a ház takarításának álltam neki. Nem mintha nagy kupi lenne, csak mégis egy kis rendrakás nem árt neki. Ebédre pizzát rendeltem magamnak, mert semmi erőm nem maradt főzni és utána a konyhát is elrakni, így került sor a pizzára. Bár a költekezéssel vigyáznom kell, mivel az állásinterjúm nem sikerült jól, így az állás se az enyém lett. Nem akarom részletezni, de véletlenül leöntöttem a főnököt kávéval és csak egy 'picit' lett mérges a hatalmas kávéfoltja miatt. Aztán sárkánnyá változott és tűzet okádva kergetett el az üzletből, egészen 6 sarokon keresztül. Hát röviden megfogalmazva, elcsesztem. Most az interneten árusítom egy-egy szüleményemet, ami eddig nem épp a legfényesebben halad. Na, mindegy, egyszer lesz egy rendes állásom is.
  Délután elnyúzva feküdtem a kanapén és a Tv-t kapcsolgattam ide-oda. Semmi érdekesség nem volt benne, de legalább az eső hangját tompította. Aprilék gépjének már rég landolnia kellet volna, de még itthon sincsenek, remélem nem történt semmi komolyabb probléma. Nyugi Rose! Ilyenre inkább ne is gondolj, hisz reggel óta szakad az eső és ilyen időben a gépek nem landolhatnak csak úgy. Nyugtatás képen aludni próbáltam egy kis zenére, de mikor épp álomországba merültem csengettek. Szemeim csak úgy kipattantak és az ajtó felé futottam. A nappaliból kifelé még neki mentem az ajtófélfának, de nem zavart. Teljesen izgatott lettem, hogy végre Aprilék hazaértek. Annyira boldog lettem, hogy még a kulcsot is eldobtam örömömben.
  Ó Rose, ennyire szerencsétlen nem lehetsz! - Bonnie is az ajtó előtt ugatott, hisz végre a gazdiával lehet, és nem kell hallgatnia azt, hogy miként panaszkodok neki. Megvárakoztatva őket nyitottam ki az ajtó végre, de nem ők álltak ott, ennek ellenére én még mindig boldog voltam. Már egy ideje kint állhatott, hiszen tetőtől talpig víz borította szegénykét. Gyorsan beengedtem a csurom vizes fiút és a kabátját rögtön elvéve akasztottam föl a fogasra. Csuklóját megfogva húztam magam után fel az emeletre ahol a fürdő szobámba küldtem. Láttam rajta, hogy remeg, így forró zuhany alá parancsoltam. Amíg bent melegedett, én a gardróbban kutakodtam valami öltözékért számára. Szerencsére az internetes oldalamon férfi ruházatot is árulok, így nem kellet, sokat keresgéljek ezek után. Egy kényelmes, szürke melegítő nadrág, alsó nemű és egy laza sötétkék póló, ami már majdnem fekete. Ezeket az ágyra helyeztem, majd egy cetlit rátéve hagytam ott a dolgokat a szobában. Lent forró teát főztem neki és a kandallónkat is begyújtottam. A maradék időmben még meleg szendvicset is csináltam a vendégnek, meg magamnak és mire elkészültem ezekkel, Harry is a konyhában termet. A teát gyorsan oda nyújtottam a kezébe és miközben szürcsölgette a forró italt, a művemet is megnéztem.
  Tervezés, varrás, kivitelezés ötös Rose! - ujjongtam magamban.
  Harryt beinvitáltam a nappaliba, majd utána rohanva a szendvicsekkel ültem le mellé a kanapéra.
  - Köszönöm. - hallottam meg végre mély, rekedtes hangját.
  - Semmiség. - nyeltem le a falatot. - A ruhák tieid lehetnek, nekem nem kellenek. - füllentettem egy kicsit, de szívesen adom oda neki.
  Ezen nevetni kezdett, mire én kérdőn néztem rá.
  - Mi az? - húztam fel a bal szemöldökömet. 

 - Nem kell az ex-edd ruhái! – próbálta visszafojtani nevetését, több-kevesebb sikerrel.
 Ezen én kezdtem nevetni. Nem arról vagyok híres, hogy sok pasim lett volna egész életemben, hiszen nem egy olyan iskolába jártam ahova fiúk járnának, csak egy kettő volt elvétve, de azoknak a nagy részük a saját nemét szerette. A kapcsolataim, amik voltak azok sem voltak ennyire komolyak, hogy magammal hozzam a ruháit Londonba, ha lett volna ilyen, szerintem rég elégettem volna őket.
  - Ezek… - próbáltam elmagyarázni neki, de a nevetés elhárított ebben. – Jaj – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. -, szóval ezeket én varrtam és te vagy az első hordójuk, a volt pasijaim ruháit, ha lett volna ilyen, már rég a kandallóban végezték volna. – magyaráztam el végre neki.
  - Ó, akkor köszönöm. – nézett végig magán, majd egy szendvicset elvéve, dőlt vissza a kanapé háttámlájának. 

 - Niallékről tudsz valamit? – bámultam a semmibe, hiszen még mindig ezen kattogott az agyam, ahhoz képest, hogy Harry itt ül mellettem.
  - Reménykedtem benne, hogy te tudsz valamit róluk. – sóhajtott fel és beleszürcsölt a teájába.
  - Kérsz még? – fordultam felé és mikor a pohár eltűnt az arca elől, a szívem - azt hiszem - kihagyott kettőt dobogni. Pillangók ezrei repdestek ide-oda a gyomromban, mert azok a zöld szemek megőrjítettek és a telt ajkai…
  Na, jó Rose, itt hagyd abba az álmodozást! – képzeletben adtam magamnak egy pofont, majd a bögréjéért nyúltam és kiszaladtam a konyhába.
  Amennyire csak gyorsan tudtam, úgy töltöttem a teát a bögrébe, közben a sütit észre véve elhatároztam, hogy azt is kiviszek. Gyorsan rápakoltam párat egy tálcára, majd visszatértem a nappaliba. Harry a telefonjába volt belemerülve, reménykedem, hogy Niall írt neki, valami hírt magukról, de nem. Harry csak a többieknek írt, hogy Niall nem ért még haza, így lefújták a közös próbájukat. Ennek viszont kicsit örültem, mivel az eső csak még jobban rákezdett, így semmi értelme nem lett volna Harrynek haza menni. Miközben megismertük egymást jobban, a süti is elfogyott, a kandallót újra kellet gyújtani és kint a hold is felváltotta a napot. Az eső meg tovább esett.
  - Segítesz sütit sütni? – mentem vissza a konyhából egyenesen hozzá.
  - Köszönöm, de nekem nem kell több. – magyarázkodott. Jézusom, ezek szerint eddig csak zabáltattam, de nekem muszáj volt, ha ideges vagyok mindig eszek.
  - Nem is neked akarok sütni. – nevettem el magamat, de a válaszát sokkal viccesebbnek tartottam.
  - Milyen kedves a vendéggel!
  - Apriléknek sütném, mivel az első sütést felfaltuk. – belegondolva az egészbe felhúztam a pólómat, hogy a pocakomat ellenőrizem. – A következőből már nem ehetek! – állapítottam meg és a póló visszacsúszott az eredeti állapotába.
  - Végül is, szívesen segítek. – indult meg felém.
  Gyorsan előkészítettem minden hozzávalót, a fejemből is előkerestem a receptet és neki láttunk az egésznek. Hamar bekevertük a tésztát, majd az egy órát, amíg vártuk, hogy hűtőben megkeményedjen, én fürdéssel töltöttem, mivel Harrynek hála lisztes, csokis és vajas is lettem tetőtől-talpig. Ő sem úszta meg, de pechemre csak liszt került a srácra. Amíg fürödtem ő takarított.
  - Na, végre! Már azt hittem sose jössz ki onnan. – jött utánam a konyhába.
  - Te vagy a bűnös! A csoki nem akart lejönni rólam és a liszt is nehezen jött ki a hajamból. –fordultam vele szembe.
  - Még mindig csokis vagy. – nézett ki magának egy pontot az arcomon.
  - Nem is! – kaptam oda és rögtön visszafordultam a hűtő felé. Hallottam, ahogy röhög rajtam, de nem nagyon foglalkoztam vele. Kivettem a sütni valót és a sütő tálcákat is előkerestem a sütőpapírral együtt.

Elkezdtük a plecsniket gyártani és az első tálcával mikor végeztünk az, már repült is az előre felmelegített sütőbe. Az utolsó tálcát már csak én csináltam, mivel Harry is lemosta magáról a lisztet. Épp sípolt a sütő mikor leért a lépcsőn és versenyt futva vele, rohantunk az említett helyhez. Ő nyert, de előnyből indult. A kihűlt kekszeket eltettük a kis dobozba, de közben egyet-egyet a gyomrunkba. Végre végeztünk a csokis plecsnikkel! Kinéztem az ablakon, és ahogy megláttam, hogy villámlik egyet az ég, örömömben ugrottam egyet. Köztudott rólam, hogy imádom a viharokat, főleg azt, amikor villámlik az ég.
  - Te mégis minek örülsz ennyire? – állított le Harry a vállamnál fogva.
  - Imádom a viharokat! – néztem bele a szemébe, de annyira belemerültem a csodálásba, hogy a következő pillanatban, amikor a dörgés érkezett, összerezzentem, és ahogy láttam Harry arcán, épp a nevetést próbálta visszatartani. – Ahogy mondtam, imádom a viharokat!
  - Csak a dörgéstől félsz. – vitatkozott velem.
  - Nem! Ez csak egy gyenge pillanatom volt. – állítottam az igazamat.
  - Ó, szóval én tereltem el a figyelmedet? – mosolya szélesen virított az arcán, érezte a győzelmét.
  - Nem! – tagadtam, de amúgy is mindig piros arcom, már vörösen égett.
  - Pedig engem néztél. – közölte velem az igazságot, amit én is tudtam, de muszáj volt letagadnom abban az érdekben, hogy ne leplezzem az érzéseimet.
  - Nem igaz! – fordultam el tőle és sértődést színlelve, felrohantam a szobámba.
  Leültem a nagy ablak elé a takarómmal, majd a villámokat kezdtem csodálni. Nem is tudom mit szeretek annyira a viharokban. Talán azt az adrenalint, ami akkor átszáll a testemen, az a kis félelmet, ami akkor megjelenik bennem. Óvodás koromban rettegtem tőlük, de ahogy nőttem egyre jobban megszerettem. Volt, amikor a teraszon ülve néztem, ahogyan a távolban villognak, de legtöbbször az éjszaka közepén – hasonlóan, mint most – takaróba bebugyolálva csodáltam a látványt. Annyira elmerültem gondolataimban és a műsorban is, hogy azt sem vettem észre, amikor Harry megjelent a szobámban. A telefonja csipogása riasztott fel és hozta rám a mini szívrohamot.
  - Hát te? – néztem rá, mert az ágyamon volt elterülve.
  - Nincs, hol aludjak. – rángatta meg a vállát és a telefonját eldobta. – Nem vagy fáradt?
  - Őszintén, egy kicsit igen, de muszáj végig néznem. – fordultam vissza az ablak felé.
  A fiú feltápászkodott, majd mellém helyezve egy széket leült arra. Csendben ültünk egymás mellett, de ez most számomra nem is volt baj. Imádom hallani a villámok csattanó hangját és a dörgéseket is, bár most bele gondolva mélyen az egészbe Aprilékről semmi hír és ez valószínű, hogy a vihar miatt van így. Remélem, nem a levegőben repkednek körbe-körbe, bár a földön lennének valószínűleg értesítettek volna arról, hogy egy bizonyos ideig nem érkeznek még haza. Fogalmam sincs, mi lehet velük, de az idő múlása még jobban kiakaszt. Hiába próbálkozunk Harryvel hívásokkal, sms-kel semmi reakció rájuk. Egyre jobban aggódok miattuk, mivel ez a semmittevés csak hagyja a gondolataimat eluralkodni és mindenféle butaságot kezd kitalálni, amit én szépen elhiszek és bekapom őket, majd kiderül, hogy csak bolondság volt az egész. A vihar kezdett csendesülni én meg egyre jobban kezdtem álmosodni. Szemhéjam egyre többször ragadt lent, míg egyszer csak össze nem ragadtak azok.

  Másnap reggel telefonom csörgésére ébredtem. Egyből feltápászkodtam volna, de Harry karjai közül ez nem sikerült egyből. Ahogy megláttam, hogy kihív köszönés nélkül fel is vettem.
  - Niall! Úristen, jól vagytok? Mégis merre jártok? Miért nem tudtatok eddig értesíteni bármiről is?
  - Szia Rose! Ha beengedsz, minket szívesen mesélünk a kiruccanásunkról! – nagy kő esett le a szívemről, ahogy szavait meghallottam. Miközben letettem a telefont gyorsan kinéztem az ablakon. Az eső még mindig esett, bár inkább szemerkélt. A ház előtt megpillantottam a fekete kis taxit amiben April vörös haja csak úgy virított. Gyorsan lerohantam és a kulcsot ismét eldobva tudtam csak kinyitni az ajtót, nagy nehezen a zárba is betaláltam és azt elforgatva, már nyílt is az ajtó. Aprilék épp a kerten suhantak át az eső elől. Mikor April belépet egyből egy hatalmas öleléssel üdvözöltem. Teljes erőmből szorítottam magamhoz a lányt, aki ezt jelezte is számomra, de nem érdekelt.
  - Ti mégis mit képzeltek magatokról, hogy életjelet nem adva toppantok be a házba fél nappal később? – bújtam ki az ölelésből és egyből osztani kezdtem a szerelmes párost.
  - Rose képzeld, Niall-lel… – épp magyarázott volna, amikor a hang megakadt a torkán – Ó, szia Harry!